miért is ne tenném?
busz, vonat, busz, taxi, vonat, busz, megérkezem, idegenek, majdnem idegenek, ismerősök, megint egy csomó idegen.
nézek, látok, levegőt veszek, hallok, értek, megértek, jegyzetelek, fülelek, hogy még többet értsek - mert az ember szép, az ember izgalmas, az ember összetett, az ember fura, az ember megérthető, az ember megértendő,
és mert ez a munkám.
készülj, kislány, ez nem a világvége, csak fél év, pikk-pakk vége, s újra a saját coccolino-szagú párnádba fúrhatod bele a fejed.
aztán indulhatsz újra. mert miért is ne tennéd?
busz, vonat, busz…
ma határozottan megijedt az aurám.
“ha jössz, a Holdleánytól
este a cukrod süvegszám kapod,
s minden pirosló reggelente
békákon ugrálunk bakot”
ha nem kapom el azt a lepkét, ha nem lépek rá a fűre ott, a “tilos” táblánál, ha nem megyek át a zebrán, ha nem köszönöm meg a visszajárót a boltban, ha nem szívtam volna el azt a cigarettát, ha nem kívánok a hullócsillagtól, ha nem hajoltam volna el a labda elől, ha nem hunytam volna le a szemem az első csóknál, ha nem dúdoltam volna azt a dallamot, ha nem sírtam volna fel…
… a füst vajon visszaszállna a cigarettába?
minden lépéskor léphettem volna máshogy is - ”azok” is “én” lennék?
én léptem, nem más, így esett - ez én vagyok? s ha holnap nem követem a saját lábnyomaimat, mindig csak egy picit mellé, elé, mögé - ki lehetnék?
és az kicsoda, aki épp csak elkezdett blogot írni, mert a levelek nem úgy mozognak a szélben, ahogy szoktak? mintha most csak állnának, s az a mozgó, lebegő, szélfútta valami “én” volnék.
lebegni szar.
